• H.-V.: 10.00-23.00

Aki szeretne bepillantani Prágának a Várnegyeden túli, turistáktól mentes hétköznapi életébe, induljon el felfedező útra a közeli Dlabačov majd a Bělohorská utca irányába.

Azzal, hogy kikerültünk a fősodorvonalból rögtön szembesülünk, amint belépünk az U Zelené brányba. Akár egy spagetti-westernben: hirtelen csönd támad, csak a ventilátor hangját hallani, a törzsvendégek alaposan szemügyre veszik a gyanús ábrázatú idegeneket. Ráadásul csak egyetlen asztal szabad, az is a terem közepén. Nincs mit tenni, be kell hát ülni a kirakatba! Eközben egy komplett hattagú társaság lesi tátott száj előtt felejtett villával, hogy mikor dördül el az első lövés. Szó sincs azonban ilyesmiről... Szerencsére feltűnik a profitorientált csapos nő. Neki mindegy, ki fia-borja lépett be az ajtón. Az elején mogorva, ahogy kell, de a harmadik Gambrinus után - Nincs mese, itt bele kell húzni! - már mosolyogva kérdezi, hozzon-e valamilyen jól behűtött apróságot. Örömmel mondunk igent, és pár perc múlva a remek sör mellé Becherovkát kortyolunk. A Zöld Kapu időközben visszazökkent a rendes kerékvágásba. Már ügyet sem vetnek ránk. Mintha hiányozna is egy kicsit a kezdeti érdeklődés...

Mindenesetre jönnek a következő karikák, ezért hamarosan a szomszédos füstös söntésen át meg kell kezdenünk azt a bizonyos kétbetűs kitérőt. Ez a kisebb helyiség a tulajdonképpeni igazi kocsma (a nagyobb teremben ugyebár meleg ételeket is felszolgálnak, és terítők is vannak az asztalon). A televízióban éppen az Ostrava – Brno bajnokit adják. 72. perc: 0:0. Nem maradtunk le semmiről. Valószínűleg így gondolja ezt az a hatvanas, visszafogottan ápolatlan fickó is, aki bebilleg mögöttünk a vécébe. A piszoár elé lépve rögtön rákezd csehül, s mivel a másik teremben ült, eszébe sem jut, hogy nem idevalósiak vagyunk. Mint Esti Kornél esete a bolgár kalauzzal: egy darabig csak hümmög az ember, végül töredelmesen bevallja, mi is az ábra: „Nye pányimájú. Mágyárszkó.” Beszélgetőtársunk erre örömujjongásban tör ki, és lelkesen ecseteli, micsoda világverő gárda volt Puskásék aranycsapata. A váratlanul ránk zúdult nagy dicsőség súlya alatt mentegetőzni próbálunk: Panenka legendás tizenegyese, Poborsky álomgólja Vitor Baianak, és persze az Európa-bajnoki ezüstérmes csapat többi tagja: Milan Baroš, Berger, Nedvěd, aki hirtelen eszünkbe jut. De az öreg csak legyint, és a vállunkat lapogatva valószínűleg éppen azt mondja: „- Jó, jó, de mit tudtak ezek a csehek Puskásékhoz képest?” E sikertől és a tisztes mennyiségű Gambrinustól örömittasan hagyjuk el a Zöld Kaput, amelynek végül egyik legkedvesebb prágai délutánunkat köszönhettük.