Sörözők

Pivní Galerie (Sörgaléria)

Holešovice (U Průhonu 9.)

Megközelítés

  • H-P: 11.30-19.00

látogatások:

  • 2016. 04. 12.

Az első prágai sörtéka címet büszkén viselő egység 2001. május 2-án nyílt meg Holešovicében, a U Průhonu utca 9.-ben.

Hamar híre ment a városban, és azóta is ezen a címen működik.

Ha legjobb formáját hozza, akkor kétszáznegyven fajta sört tartanak egyszerre készleten. A cseh- és morva pivókat közel negyven kis-, és kézműves sörfőzde képviseli.

Csehország uniós csatlakozása – 2004. május 1. - óta pedig belga, német angol és ír sörök is kaphatóak. Sőt, "Első Európai Sörhíd" (První Evropský Pivní Most) néven testvérintézményi kapcsolatot épített ki a Brüsszelben működő  Beer Mania-val.

Kis főzdék díszdobozos kiadásaira, sörös ajándékkosarakra szintén lecsaphatunk itt. Helyben kóstolási lehetőség van, a mindig cserélődő csapolt kínálatban pedig két sört tesztelhetünk.

A Pivní Galerie kezdetektől fogva arra törekedett, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson a kisüzemi sörök számára a cseh fővárosban, más irányba mozdítsa el a fogyasztói kultúrát, éppen ezért a nagy gyárak termékeit soha nem árulták. 2001-ben ez úttörő dolognak számított Prágában, azóta persze már többen követték a példájukat.

A nyitva tartás figyelmet, és némi előretervezést igényel, ugyanis csak keddtől péntekig, fél tizenkettőtől este hét óráig fogadja a galéria a látogatóit. A dohányzás nem megengedett, aki füstölögni szeretne, legfeljebb az utcán teheti meg.

Ha komolyan fontolóra veszünk egy itteni torokportalanítást, mindig tájékozódjunk előtte az aktuális információkról a Pivní Galerie weblapján.

A pragaisorozok.hu értékelése

  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy üres korsó

Konyha

Nincs harapnivaló

Megközelítés

Villamos: 12, 14, 15, 54-es villamos: U Průhonu megálló

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a prágai sörtúrák és a honlap elkészítése során segítségünkre voltak.

Kontakt: info.kukac.pragaisorozok.pont.hu