Várnegyedbeli pivotúra Jan Pastorral – avagy a legendás Spádnice-sörmaraton

Az ajánlat, amit tényleg nem lehetett visszautasítani

Hogy kicsoda Jan Pastor? Hogy nem ismeritek? Mi sem ismertük, míg tavaly nyáron meg nem szólított bennünket egy hatvan év körüli úriember a Pivnice Pod Petřinem nevű sörözőben. Látva buzgó jegyzetelésünket és hogy végigfotóztuk a helyet, barátságosan érdeklődött a söre mellől, hogy ugyan mit is csinálunk pontosan.

Amikor elmeséltük, hogy magyar sörturisták vagyunk, roppant módon megörült, és felajánlotta, hogy következő alkalommal megmutatja nekünk a Kisoldal és a Várnegyed sörözőit úgy, ahogy ő, vagyis egy kisoldali polgár látja, aki itt nőtt fel.

Azonnal lecsaptunk a lehetőségre, és telefonszámot cseréltünk. Eltelt vagy három hét, amikor újra kint voltunk Prágában, és felhívtuk telefonon. Kicsit aggódtunk: hátha időközben meggondolta magát. Ugyan minek is csatangolna két magyarral a Várnegyed macskaköves utcáin? Ám örömmel fogadta hívásunkat, és másnap délelőttre meg is beszéltük a találkozót.

Jan Pastor jó ötven évvel ezelőtt költözött családjával Prágába, és azóta is a Kisoldalon él, a vár alatti egyik zegzugos utcácskában. Innen indult a túránk, és ő mindjárt in medias res azt ajánlotta, hogy menjünk a Fekete Ökörbe!

- Ugye villamossal, a szomszédos Malostranské Náměstíről? - kérdeztük reménykedve a csaknem harminc fokos hőségben. Ám idegenvezetőnk erre csendesen elmosolyodott, és kijelentette: ő még soha életében nem ment villamossal az Ökörbe, és most sem fog, vágjunk csak neki gyalog!

Vendég a söröshordók fogságában

Nem volt más hátra, gyalogszerrel indultunk neki a meredek kaptatónak a Thunovská utcán. A Víziló (Thunovská 10.) még nem nyitott ki, de megegyeztünk abban, hogy az U Hrocha legújabb kori prágai klasszikusként nem szorul semmilyen kommentárra, egyszerűen csak az egyik legjobb söröző nemcsak a Várnegyedben, de Prágában is. Első megállóhelyünk így nem sokkal feljebb, az egykor szebb napokat látott Brabanti király (U Krále Brabantského, Thunovská 15.) volt.

-  Képzeljék csak! 1976-ban beszakadt a kocsma, és egy vendég beesett a pincében tárolt söröshordók közé! Csodával határos módon azonban nem esett semmi baja az ijedtségen kívül! A sörcsap eredetileg az utcára néző teremben volt, ekkor azonban áthelyezték az ivó egyik biztonságosabb, belsőbb helyiségébe. Azelőtt annyira népszerű volt ez a kocsma, hogy a szomjazók egy része kénytelen volt a lépcsőfeljárón ülve várakozni, amíg megüresedett valamelyik asztal. Azért számukra is érkezett sör egy kis kiadóablakon keresztül. Amikor pedig végre felszabadult egy hely bent, a csapos odakiáltott nekik: - Jöhet a következő! - meséli Pastor úr nagy átéléssel, mi pedig arról érdeklődünk, milyen helynek tartja ma a Brabanti királyt: - Most? Olyan akár egy skanzen, vagy mintegy múzeum! Ugyan mit keresnének itt a helyiek manapság?

Egy kis Fernet és a krkonoši hetvenes

Ballagunk tovább, következik a vár főterére felfutó, égbe vesző régi lépcsősor. Erősen szégyenkezünk, hogy bár több generációval fiatalabbak vagyunk túravezetőnknél, nem ő, hanem mi kapkodunk levegő után. Kiderül, hogy Pastor úr kora ellenére minden nap kerékpárral járja a várost, és ha ez még nem volna elég, fiatal korában vadvízi evezős volt. Később is versenyszerűen sportolt, síelőként például többször teljesítette az elhíresült, hetven kilométeres krkonoši sífutóversenyt. - Néhány kupica Fernettel tartottuk magunkban a lelket! - emlékszik vissza nevetve.

Így már értjük, minek köszönheti újdonsült ismerősünk kiváló erőnlétét. Azért a várlépcső tetejére érve ő is szusszan egyet, és megtörli gyöngyöző homlokát kifogástalan ruhazsebkendőjével.

Megcsodáljuk a Pražký hrad főbejáratát, az innen elénk táruló pazar prágai panorámát, és indulunk tovább a Loretánská utca irányába. Hamarosan feltűnik a több száz éves múltra visszatekintő Vikárius étterem, amely valaha Prága legismertebb vendégfogadói közé tartozott:

-   A „Vikárka” annak idején valóban kellemes helynek számított. Leginkább azért szerettem, mert amikor még a csehszlovák televíziónál dolgoztam asszisztensként, a forgatások után nem egyszer beültünk ide. Elfogadták ugyanis az állami televízió által kibocsájtott dolgozói étkezési jegyeket, amiket sörre is be lehetett váltani... A közelében lévő Ve Staré Radnici (A Régi Városházában) vendéglő mindig is a turisták helye volt. A vár és a Fekete Ökör között nem volt igazán jellegzetes prágai kocsma már a nyolcvanas években sem – sommázza véleményét idegenvezetőnk, és erre a végszóra be is lépünk eredeti úti célunk, a Fekete Ökör (U Černého vola, Loretánské Náměstí 1.) ajtaján:

A legendás Spádnice-sörmaraton a Fekete Ökörből

 - Amikor 1962-ben megnyílt a Fekete Ökör pontosan ugyanazok a faasztalok voltak itt, amelyek ma is láthatók. A cseh nemesi családok címereit a Staropramen gyár egyik grafikusa festette fel a falakra. Néha megkopnak, ilyenkor újrafestik őket, de nem több száz évesek, ahogy azt a legtöbben tudni vélik.

  - Annak idején a Fekete Ökörből indult a legendás Spádnice (magyarul: Aláereszkedés) futam, amelyen jómagam is többször részt vettem. Ennek a kiváló hangulatú versengésnek a lényege az volt, hogy összesen nyolc sörözőt érintve, teljes erőből futva kellett eljutni innen, a Várnegyedből a Károly-hídon át egészen az Óvárosi térig. A versenyzőknek minden egyes állomáson egy-egy korsó sört kellett felhajtaniuk a lehető leghamarabb. A Fekete Ökör után a második „bázispont” a Nerudova utcán lefelé a Két Naphoz címzett söröző (U Dvou slunců) volt. Majd következett szépen sorjában a többi: az U Bonaparta, a már említett Brabanti Király, a Kandúr (U Kocoura), a Három Arany Hármashoz (U Tři zlatych trojek). Bizony az egyes állomáshelyeken elfogyasztott korsó sörök és a futás alaposan próbára tette a versenyzők állóképességét, többfajta értelemben is – jegyezte meg sokat sejtetően Jan Pastor.

A Kék Csukától az Óvárosi térig

A Károly-hídról éppen csak átérve az Óvárosba, a Karlova utcában található - és azóta sajnos már bezárt - U Malvazéban kezdődött meg a Spádnice-futam véghajrája. Innen a Karlova és Liliova utcák sarkán állt Kék Csukába (U Modré štiky) érkezett meg a mezőny az utolsó előtti sörre.

  - A Kék Csukából az utolsó erőtartalékokat mozgósítva már csak az Óvárosi térig kellett valahogy eljutni, ahol az U Prince vendéglőben volt a cél, a várva várt befutó. Eddigre már igencsak kikezdte a vakmerő mezőny néhány tagját a sörözés és a sport e különös kombinációja. A győztes természetesen az lett, aki a legrövidebb idő alatt teljesítette a több mint három kilométeres távot, és a nyolc sörözőben is megitta a magáét. Az egyes időeredményeket pontosan mérték és feljegyezték. Egy-egy alkalommal harmincan-negyvenen is részt vettek a Spádnicén, s bár volt néhány jó eredményem, ezt a versenyt sohasem sikerült megnyernem – mondja nevetve Jan Pastor.

Tisztelegve és emlékezve a legendás Spádnice-futam egykori ismeretlen hősei előtt szinte észrevétlenül lecsúszott két kiváló világos, köztük pedig egy barna Kozel a Fekete Ökörben üldögélve. Pedig már a túra elején szigorúan elhatároztuk, hogy mindenhol csak egy korsó sört iszunk. Na, persze...

Lassan készülődünk tehát, mert következő sörünk már az Előrefizetett Kávéban vár ránk, onnan pedig a kilencvenes évek előtt kihagyhatatlannak számító Bonapartéba is bekukkantunk múltidézés gyanánt, ám nagyon hamar odébbállunk...

Innen folyatjuk!