• H-K: 17.00-22.00
• Sze-P: 15.00-23.00
• Szo: 13.00-23.00
• V: 13.00-22.00

Hosszú nyári frissítési szünetünket most a prágai borszekta titkos főhadiszállásának leleplezésével törjük meg - ezzel köszöntve az idei szüreti szezont. Egy csipetnyi pragaiborozok.hu itt és most, egyetlen alkalommal.

Persze mint minden történet, ez is sörrel kezdődik. A sörszirének hívó szavának engedve újra felkerestük a Privní Pivní Tramwayt Spořilov kerületben. Ám mint kiderült, akad erre egyéb látnivaló is. A tizenegyes villamos végállomásától egy garázssor mellett elhaladva hamar elértük a Zárybníčná utcát, amely egy varázslatos tóhoz kíséri le az erre kalandozó sörturistát.

A víz fölé hajló fűzfákkal kényeztető Hamerský tó partján mindjárt mutatkozik is egy sörfelvételi lehetőség. Ez pedig a „Hamr Sport” névre hallgató sport-, és szabadidőközpont, amely egyebek között tucatnyi teniszpályával, bowling klubbal, homokos strandröplabda pályákkal várja azokat, akik a söröskriglik emelgetésén kívül egyéb testmozgásra is fogékonyak.

A Hamr igencsak népszerű célpont a helyiek körében. Családostul érkeznek a tó körül sétálók, és hosszú fapadokon üldögélve, a pilzenis korsót a kezük ügyében tartva nyugtatják tekintetüket a vízen játszó vadkacsákon. Az épületben étterem is működik, környékszerte híres a konyhája. Mi magunk egy szaftos, vajpuha, pirosra sült csirkecombot választunk a pult kínálatából. Rizst kérünk mellé, és itt még ez sem kelt megrökönyödést. Sőt, a kedves kisasszony mosolyogva pecsenyeszaftot is kanyarint a köretre. A remek pilzenivel és a hazai ízeket idéző ételkölteménnyel boldogan ülünk ki mi is a teraszra, és áldjuk jó sorsunkat, amely ide, a Hamerský tó partjára vezetett bennünket. Nem kapkodunk, bevágunk még egy sört, és a csirkéből repetázunk is, annyira finom.

Amikor komótosan készülődnénk vissza a Sörvillamos irányába, különös mozgásra leszünk figyelmesek a tó túlpartján. Nehéz pontosan kivenni, mi zajlik ott, de valamiféle italmérő helyet sejtet a kora esti jövés-menés.

Elhatározzuk, hogy utánajárunk a dolognak! Ötperces sétával, a tó partján kiflit leírva közelítünk. Amikor a sétányról kiérve először megpillantjuk a helyszínt, nem akarunk hinni a szemünknek! Egy borostyánnal befuttatott, domboldalba vájt borpincére leltünk Prágában! A kerti szőlőlugasban vidáman borozgató csehek látványa a magyar sörturista agynak abszolút szürreális! Dörzsöljük a szemünket, hogy valóban Prágában járunk-e. Ám a különös látomás csak nem akar tovatűnni! Igen, ez mégiscsak Prága, nem Badacsony és nem is Tokaj, pedig akár ott is lehetnénk.

Közelebb merészkedünk. Bentről hűvös levegő áramlik kifelé, hívogató, mesés pinceillatot hoz magával. Pontosan olyat, mint amikor Pécsett délelőtt tíz órakor kinyitják a Káptalani Borozó, azaz a Papucs vastag faajtaját.

Ebben a pillanatban mindent elsöprő szomjúság tör ránk! Az eddig a tudatalattinkban megbújó, bort nyakaló magyar elemi erővel hatalmasodik el az összes porcikánkban. Belépünk, és egy pohárka száraz rajnai rizlinget rendelünk – Prágában! A bor kiváló! Az ámulatnak azonban nincs vége: a Lechovický sklípekben – merthogy így hívják a helyet – kisfröccs is van! Hamvas Béla ajánlása nyomán mindjárt kettőt kérünk ki belőle! Igaz, szóda nincs, csak jól behűtött, szénsavas ásványvíz, de sebaj: legközelebb majd hozunk magunkkal otthonról szikvizet.

Egy kedves morvaországi házaspár a tulajdonosa ennek az egyedülálló prágai borozónak. Ők mesélik el, hogy a domboldalba vájt méretes pince régen jégverem volt, innen látták el a környékbeli vendéglőket. Amikor felvirradt a műjég és a hűtőszekrények korszaka, a pince üresen maradt, senkinek sem kellett. Egy idő után arról is elfeledkeztek, hogy egyáltalán létezett. A kilencvenes évek elején mostani tulajdonosai azonban újra felfedezték, és úgy gondolták, hogy a sör fővárosában, a belvárosi kerületektől távol kialakítanak egy barátságos pinceborozót. A két kezük munkájával több év alatt rakták rendbe a helyet, amelyet szemmel láthatóan a mai napig nagyon nagy szeretettel, családias légkörben vezetnek.

Ennyi váratlan és különös élménytől megrészegülve, ugyan mit tehettünk volna? Két cseh kisfröccsel a kézben kiültünk a szőlőlugas oldalába, és hátunkat a pad támlájának vetve néztük, ahogy az alkonyat lassan bíbor színűre festi a Hamerský tó vizét.

Nem voltunk ezzel egyedül. Ahogyan szép lassan beesteledett, egymás után tűntek fel a titkos, eddig még fel nem fedezett prágai borszekta tagjai. Kancsót és vizes palackot kézbe véve, vidáman üldögéltek a vízparton. Több hangszer is előkerült, a felhangzó morva daloktól csak még fájdalmasabban szebb, szívbe markolóbb lett az este.

Amikor másnap a szállásunkon kócos fejjel ébredeztünk, alig akartuk elhinni, hogy tényleg megtörtént ez a különös prágai borkaland. Hirtelen a fényképezőgép felé nyúltunk, amely szerencsére jó néhány felvételt megőrzött a Lechovický sklípekről és vendégeiről.

Aki megcsömörlött, és már Prága varázslatában is kételkedik, annak azt ajánljuk, hogy a tizenegyes villamos végállomásától induljon el annak a bizonyos garázssornak az irányába, mert csodákat fog látni.