A leghíresebb cseh sörjampec, Bohumil Hrabal nyomába eredtünk Nymburk városában. Ez a Prágától mindössze harminc kilométerre lévő település ihlette a Sörgyári capriccio című regényt.

Találkozás Pepinnel

Miközben a vonat szelíd lankák között húzza a szerelvényt Nymburk felé, felpattintunk két jól hűtött tizenkettes Gambrinust, és lélekben már Hrabal és Pepin bácsi szellemével való találkozásra készülünk. Hat éves korától Hrabal ugyanis Nymburkban nevelkedett, ahol nevelőapja (igazi apját nem is ismerte) előbb gondnokként és könyvelőként dolgozott a sörüzemben, később pedig František Hrabal egészen az igazgatói állásig lépett elő.

Hrabal életrajzírói feljegyezték, hogy a kis Bohouš bűnrossz tanuló volt,  még évet is ismételt. Tanulmányainál sokkal jobban vonzotta a sörgyár különleges hangulata, és az ott dolgozó munkások történetei.

Háromnegyed órás kellemes utazás után a vonat megérkezik a nymburki vasútállomásra, és a vasúti restiben eltöltött technikai szünet után megkezdjük az ismerkedést a városkával.

A városka, ahol megállt az idő

Bár hétköznap délelőtt lévén nagy nyüzsgésre nem számítottunk, mégis, főleg Prágával összevetve különösen kihaltnak tűnnek a főtérre vezető utcácskák. Mi azonban örülünk a jótékony csendnek, csak a reneszánsz templom toronyórája kondul a közelben.

Egyszerű, kispolgári házak, gondozott kiskertek szegélyezik utunk, minden porta előtt Škoda áll: csak semmi hivalkodás kérem szépen, a puritán csehektől távol áll az ilyesmi. Bár a restit szinte még látjuk magunk mögött, kiszáradt torkunk újra kapar. A negyven fokos hőségben be kell térnünk egy hangulatos kisvendéglőbe, ahol a terasznak gesztenyefák tartanak árnyékot és a kerthelyiség mellett egy kis patak csörgedez.

Vajon mi maradhatott meg abból a Nymburkból, amely ihletet adott Hrabalnak a Sörgyári capriccio című könyvének megírásához - töprengünk, miközben fenséges a knédlis marhapörköltet falatozzuk jóízűen.
Ételben és italban megerősödve expedíciónk végső rohamra szánja el magát. Jól tettük, hogy feltöltöttük készleteinket,  ugyanis a gyár nagyjából három kilométerre van az állomástól. A tikkasztó kánikulában, a forgalmas Pražská út mellett már csaknem feladjuk keresését, amikor égi jelként megjelenik egy kerékpáros. Kérdésünkre, hogy - Ugyan mennyire van még ide a sörgyár? - elnéző mosollyal és lassítással válaszol: - Hát, nem látják? Ott van a fák mögött! - mondja, és fejcsóválva tovább teker.

Valóban, a magas jegenyék mögött egy nagy sárga épület körvonalai látszódnak, úgy tűnik megérkeztünk tehát. Szomjan halni a tengeren! - ilyen és ehhez hasonló dolgok jutnak eszünkbe arra gondolva, mihez kezdünk, ha a sörgyárnál nem jutunk jól behűtött árpaléhez.

A megmentő féltető

A gyárnak ugyanis helyben nincs saját sörözője. Legnagyobb szerencsénkre azonban a sorompóval védett porta előtt három asztalt és padokat pillantunk meg  egy féltető alatt. Az árnyékban helyi sörjampecek diskurálnak, miközben a  kiadóablakon át egy felvágott nyelvű hölgy biztosítja a folyamatos sörutánpótlást.
A turista ritka látványosság errefelé, megbámulnak, és egy kényelmesen elterpeszkedő vendég széles vigyorral az arcán érdeklődik: - Netán hosszú volt az út ideáig?  - Bizony hosszú! - lihegjük, de máris a pártunkra áll egy másik törzsvendég: - Ne piszkáld őket, Hanza! Te sem csináltál még ma semmit, csak az üres üvegeket igazgattad a sörösládában! - jelenti ki ismeretlen jóakarónk, mire általános derültség támad.

A helyiek máris befogadtak.

Hrabal jelenléte a gyárnál szinte tapintható, még az itteni söröket is a mester regényhőseiről nevezték el. Lelkes  irodalombarátként kötelességünknek érezzük végigkóstolni a teljes kínálatot. Francin ászok sörét Pepin bácsi tízfokosa követi. Kortyolgatás közben emlékezünk meg a jó Pepinről, akin éppen rajta volt a kórság, ezért csak nagy nehezen gyűrte le a Mariska egy tepsi buktáját, amikor Francinékhoz érkezett látogatóba.

Ő mesélte el  Tómelléki Metud bácsi történetét, aki unalmában vásárolt egy mosómedvét. Miután a folyóban a medve kimosta a Metud bácsi vekkerét és három karóráját a konyhai fűszerekkel és szétszedett bicikli alkatrészekkel együtt, sőt, a féltékeny állat miatt a bácsinak már az erdőben kellett randevúznia feleségével, Rozára nénivel, Metud bácsi is feladott egy apróhirdetést a Morva Sas-ban: Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!

Gruntorád Doktor világosa

A sörök között a sorban Gruntorád Doktor úr világosa következik, aki a szép gondnokné, az életszerető Mariska hófehér keblei között aludt el vizsgálat közben, akár egy kisgyerek. És végül a kiadóablakon keresztül érkezik Něžný Barbar. Félbarna, tizenhárom fokos tisztelgés Hrabal egyik legnagyszerűbb kisregénye, a Gyöngéd Barbárok előtt, amely annak az időszaknak állít emléket, amikor Hrabal hulladékpapír-bálázóként dolgozott Prágában.

Múlik az idő. Egyik újdonsült kocsmai ismerősünk elintézi, hogy megnézhessük Hrabal emléktábláját. Az emléktábla ugyanis a portán túl, gyárudvaron található, ahová a szigorú portás úron, és a már említett sorompón keresztül vezet az út. Mire odaérünk, a portás már jókedvűen mondja, hogy menjünk csak nyugodtan, csak a zöld kapunál tovább ne ténferegjünk, mert abból neki lehet baja.

Megígérjük, és a porta falán lévő, ősrégi blokkoló óra mellett elhaladva bejutunk végre. A poros gyárudvarban, a sörfőzde nagy sárga épülete fogad. Egy régi vasúti vágány mellett ballagunk, amely ma már csak évente egyszer van használatban. A sörgyár ünnepén Prágából pöfög ki ideáig a nosztalgia-gőzös. A zöld kapu előtt aztán végre megpillantjuk Hrabal emléktábláját.

Díszletmozgatóból író

Pontosan úgy helyezték el, ahogyan a Mester kérte. Vagyis még éppen olyan magasságban, hogy az arra járó kutyák levizelhessék. Hrabal ugyanis gyűlölte a formaságokat, és jóval halála előtt kikötötte, ha valaha is emléktáblát állítanak neki, azt csak a kutyákra vonatkozó fenti szabály betartásával  tegyék .
Néma főhajtás következik az ember előtt, aki éppen innen, a Nymbukból elindulva Prágában  lett hivatalnok, pályamunkás, biztosítási ügynök, kereskedelmi utazó, segédmunkás, díszletmozgató és statiszta. És nem mellékesen a közép-európai irodalom egyik legnagyobb alakja. Közben persze a fél életét a prágai kocsmák félhomályában töltötte, mert mint írta: számára a sörözők egyszerre jelentettek menedéket és ihletforrást:

"így aztán járom a kocsmákat, és gyűjtöm az egyszerű emberek lényegbevágó mondásait, és ezeket aztán beillesztem az irodalomba, úgyhogy én inkább lejegyző vagyok, mint író" - hangsúlyozza a Háromlábú ló az ügetőpályán című novellájában.

Elnök a Tigrisben

Bohumil Hrabalt a nyolcvanas és kilencvenes  évek első felének  magyar sörturistái személyesen is ismerhették. Utolsó törzshelyén, a híres Arany tigris sörözőben gyakran adott autogramot egy-egy söralátét hátoldalára. Itt sörözöt együtt Bill Clinton amerikai elnökkel és Václav Havellel, az akkori  cseh köztársasági elnökkel.
És ugyancsak az Arany tigrisben esett meg egy alkalommal, hogy a mosdó felé eső utolsó asztalnál a magányosan  üldögélő Hrabalt vécésbácsinak nézték, és az előtte felejtett kávéscsésze-alátétet  teledobálták apróval az eszement turisták.

Földi pályafutását 1997-ben, a bulovkai kórház ötödik emeletéről kizuhanva fejezte be, amikor a  - hivatalos változat szerint - korláton áthajolva éppen galambokat etetett. Többen úgy vélik: elhúzódó betegsége, és egyre erősödő fájdalmai miatt, utolsó erejét összeszedve, a kórházi ágyából kikelve szándékosan vetett véget életének. Utolsó kívánsága az volt, hogy egy csokor hóvirágot és egy pilzenis sörösdobozt tegyenek az urnája mellé. A végső búcsúkor a sírjára egy régi sörösláda is került...

Már búcsúzunk a nymburki gyártól és újkeletű ismerőseinktől, amikor valami egészen valószerűtlen dolog történik. Egy itt ragadt külföldi sörszállítmányt targoncákkal kezdenek kihordani a sörgyári bolthoz, és az út mellé kitett reklámtábla tanúsága szerint három (!)  cseh koronáért akciózzák. Alig akarjuk elhinni! Az átszámítva harmincöt forintos díjszabás a húsz évvel ezelőtti prágai söráraknak felel meg.

Úgy érezzük, Hrabal fentről ránk kacsintott, megtömjük a hátizsákjainkat.

Hrabal asztala

A visszafelé másik utat választunk a vasútállomás felé. Egy kis utcán keresztül hamar elérjük a városkát átszelő Elba folyót. Itt, a meseszép folyóparton teljesen véletlenül bukkanunk rá Hrabal asztalára, amelyen fából faragott macskák dorombolnak békésen. Erre halad a Hrabalról elnevezett kerékpárút és Hrabal múzeum is található ebben a valóban kissé álmos, de nagyon barátságos cseh kisvárosban.

Útban ismét Prága felé, szokatlanul szótlan a társaság. Még mindig a különös élmények hatása alatt vagyunk. Aztán egyikünk zsebéből előkerül egy nymburki söröskupak. Egymásra nézünk, és valaki elkezdi kibontani az egyik hátizsákot...