Mottó: „és amikor benéztünk a Beszélő kutyához címzett kocsmába, ahol tényleg volt egy farkaskutya, és egész kivehetően elküldte a vendégeket a bús fenébe”

B. Hrabal: Gyöngéd barbárok

Vladimír, Bondy és én...

„Vladimír és Bondy és én annyira szerettük a sört, hogy amikor az elsőt az asztalunkra tették, hát hárman megrémisztettük az egész kocsmát, kézzel leszedtük a habot, bekentük vele az arcunkat, a hajunkba dörzsöltük, mint a pajeszukat cukros vízzel kenegető zsidók, a második sörnél megújráztuk a habos kenegetést, úgyhogy már messziről csillogtunk és illatoztunk a sörtől....Sörjampecek voltunk...”. Ki más vetette volna papírra eme örökbecsű sorokat, mint a világhírű cseh író, Bohumil Hrabal, aki fél életét a prágai kocsmák félhomályában töltötte.

Hrabal számára a sörözők egyszerre jelentettek menedéket és ihletforrást: „így aztán járom a kocsmákat, és gyűjtöm az egyszerű emberek lényegbevágó mondásait, és ezeket aztán beillesztem az irodalomba, úgyhogy én inkább lejegyző vagyok, mint író” - hangsúlyozza a „Háromlábú ló az ügetőpályán” című novellájában. Bohumil Hrabalt a nyolcvanas-, illetve a kilencvenes évek első felének magyar sörturistái személyesen is ismerhették. Utolsó törzshelyén, a híres Arany Tigris sörözőben gyakran adott autogramot egy-egy söralátét hátoldalára. Földi pályafutását 1997-ben, a bulovkai kórház ötödik emeletéről kizuhanva fejezte be, amikor a korláton áthajolva éppen galambokat etetett. Utolsó kívánsága az volt, hogy egy csokor hóvirágot és egy pilzenis sörösdobozt tegyenek az urnája mellé. A végső búcsúkor a sírjára egy régi sörösláda is került...

Tán a sors furcsa fintora, tán több annál, hogy a halála előtt nyolc évvel, az 1989-ben írt „Varázsfuvola” című munkájában is szóba kerül egy bizonyos ötödik emelet: „ez az én őrangyalom is fáj nekem, hányszor akartam leugrani az ötödik emeletről, levetni magam abból az én lakásomból, ahol minden szoba fáj, de az utolsó pillanatban mindig megmentett az angyal, visszarántott, ahogy Franz Kafka doktort is, amikor le akart ugrani az ötödik emeletről, annak az Oppelt-háznak az ötödik emeletéről, ahová az Óvárosi térről lehet bemenni, de a doktor úr a sarkon túl, a Párizsi utcában ért volna földet;” - írja jellegzetes fanyar humorával a Mester.

Téesz-parasztok

A Mester, aki már az égi asztaltársaságban issza a sörét, és bizonyára csendesen mosolyogva emlékszik vissza arra a napra, amikor a Tigrisben (U Zlatého tygra) vécés bácsinak nézték, és az előtte felejtett kávéscsésze-alátétet teledobálták apróval az eszement turisták. Felesége egyébként nehezen tűrte „Bohouš” lumpen életvitelét, így egy alkalommal elvitte magával Pipšit a Két Macskához  (U Dvou koček) címzett sörözőbe, ám nem túl jól sült el a dolog:

„Alig ültünk le, a téesz-parasztok éppen akkor fejezték be a knédlijeiket kapormártással, és már igyekeztek is a Nemzeti Színházba, én meg látom, hogy otthagytak öt knédlit, a hozzá megfelelő mennyiségű mártással, magam elé vettem a tányért, és hatalmas étvággyal, elégedetten dicsértem, milyen jól főznek itt, és a feleségem vörös volt, elült mellőlem, és nagyon szégyellte magát.” - írta egy helyütt.

Király az asztal alól

Bár Bohumil Hrabal talán a leghíresebb cseh sörjampec, korántsem a legelső. IV. Károlyról ugyancsak fennmaradt, hogy egy alkalommal vihar elől menekülve betért „A Vaskoshoz” (U Hrubého) címzett kocsmába, amely termetes tulajdonosáról kapta a nevét. IV. Károlyt felismerték, és nyomban friss kenyérrel, sóval, na meg persze sörrel kínálták. Hálából a király kedvezményeket adott a város sörfőzőinek. IV. Károly trónutódlása is különös körülmények között zajlott le. Fiát, a tökrészeg  IV. Vencelt állítólag a Pokolhoz címzett csapszék tölgyfaasztala alól rángatták ki, hogy foglalja el apja helyét.

Ilyen trónralépés után nem csoda, hogy IV. Vencelről feljegyezték azt is, előszeretettel látogatta a ma is a prágai vár alatt található Brabanti királyhoz címzett sörpincét (cím: Thunovská 15.). Néppel való találkozásainak végkifejletéről többfajta történetet hallani. Egyesek szerint csupán arról volt szó, hogy a király szívesen hallgatta a serfőzők énekét. Mások szerint viszont időről időre kifülelte, mit beszélnek róla az emberek, és bizony alaposan megjárták azok, akik tiszteletlenül szóltak fenséges személyéről.

Tycho Brahe, a Prágában működő híres dán csillagász, Kepler kortársa sem vetette meg az italozást. Úgy mondják, halálát is az okozta, hogy egy királyi fogadáson szétrepedt a húgyhólyagja. Vannak, akik szerint viszont Kepler mérgezte meg, mert féltékeny volt kollégája kutatási eredményeire - amint azt Hagymásy András is említi "Prágai kocsmakalauz" (Alinea Kiadó, 2008.), című, "kocsmográfiai" tanulmánykötetében. Megint mások szerint IV. Keresztély dán király rendelte meg a kiváló csillagász megölését. Mindenesetre Prágában ma is áll egy közös szobra Tycho Brahénak és Keplernek, a Fekete Ökör (U Černého Vola) söröző feletti Pohořelec villamosmegállónál. Egy kattintást megér az Ökörben tett látogatás előtt, vagy után. Inkább mégis előtte, ha nincs a fényképezőgépünkön képstabilizátor.

Prága veszélyes város, egy pillanat alatt bűvkörébe ejti az embert, és aki egyszer a hatása alá kerül, nehezen (vagy még inkább soha)  nem szabadul. Így volt ezzel a városba látogató Guillaume Apollinaire is, aki a ma is működő „Két Naphoz” (U Dvou slunců) sörözőben (cím: Nerudova 47.) vetette papírra „Égöv” című versét:

„Kis fogadó kertjében üldögélsz most Prága mellett
Egy rózsaszál az asztalon úgy érzed rólad minden bú lepergett
S míg félig készen hever itt előtted amit írsz a próza
Csak nézed egy kicsiny bogárt hogy altat ép szívén a rózsa

Döbbenten látod Szent Vid ó agátjain az arcod pontos mását
Sosem felejted már e nap halálos mély szomorúságát
Lázárhoz vagy hasonló itt kit meggyötört a nap
A nagy zsidónegyed órái mind ellenkező irányba forganak

S hátrálsz te is az életedbe vissza lassan s andalogva
Fülelsz a mély kocsmák ölén zengő cseh dallamokra
Ha mégy épp fölfelé a Hradzsin útjain s az alkonyat kilobban...”

A Csavargó liba

És akkor még nem szóltunk a talán leghíresebb cseh regény, a „Švejk, a derék katona” szerzőjéről, Jaroslav Hašekról. A csehek által nem egyszer csak „Csavargó libaként” emlegetett író volt anarchista, diliház lakója, hivatásos önpusztító, kutyakereskedő (lásd Švejk). Vádolták bigámiával, hivatalos személy elleni erőszakkal, többször is bebörtönözték, ma mégis előszeretettel hozzák magukat hírbe vele különböző prágai sörözők. Élen jár ebben a Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő, hangulatában helyenként már a Fási mulatóra hajazó U Kalicha (A Kehelyhez) látvány-söröző (cím: Nové Město, Na Bojišti 14.). A regény szerint a Kehelybe beszélt meg találkozót Švejk „a háború után este hatra” Vodičkával, az öreg árkásszal.

Tény, hogy az U Kalichának többször is volt vendége Hašek, de ugyanezt az 1900-as évek elején jószerivel az összes prágai kocsma elmondhatta magáról. Feljegyezték például, hogy Hašek a cimboráival szívesen járt a Jelínkova Plzeňska Pivnicébe, sőt söröskorsóval a kezében innen intett búcsút örökre Prágának, és távozott Lipnicére, ahol élete utolsó éveit töltötte. A Kelet-Csehországban található Lipnicében – amint azt a „Sörmentén Csehország” című (Kocsis Péter - Marton Jenő - Vétek György: Sörmentén Csehország, Hibernia Nova Kiadó, 2008.) hiánypótló szakkönyvből tudhatjuk – Hašek unokája ma is üzemeltet egy étterem-panziót, és a világhírű író leszármazottja szívesen ül le egy korsó sörre a vendégek közé.

A „nagypapa” első rendes munkahelye egyébként az „Állatok Világa” című lap volt, ahol száznyolcvan korona és napi két korsó sör volt a fizetése. A folyóirattal való együttműködése azonban nem tartott sokáig, ugyanis Hašek egy idő után unalmában nem létező állatokat talált ki, amelyekről tudományos értekezéseket tett közzé a lap hasábjain. Amikor ez kiderült, útilaput kötöttek a talpára. A Švejk írója nevezetes arról is, hogy ő alapította a „Lassú Haladás a Törvényes Határokon Belül” pártot, és az így összegyűjtött pénzt kocsmázásra fordította.

A Prága „Nusle” kerületében található „U Bansethů” söröző (cím: Táborská 49.) főtermében ma is megtekinthető Hašek egykori törzsasztala, az étlapról is Hašek portréja tekint vissza ránk. A korgógyomrú irodalombarátok az író kedvenc ételei közül is válogathatnak, és jófajta pilzenivel, vagy a helyben főzött pazar „Bašta” sörrel csillapíthatják a szomjukat a „Csavargó liba” emléke előtt tisztelegve.