• H.-V.: 12.00-23.30

A jámbor ábrázatú – az orrán sereskorsócskát egyensúlyozó - víziló cégérével csalogató U Hrocha kötelezően ajánlott hely Prágában! Több száz harcedzett magyar pivotourist egybehangzó állítása szerint ugyanis itt található a legjobb Pilsner Urquell az egész városban.

Gondot egyedül az okoz, hogy erről valamilyen úton-módon a prágaiak is értesültek, ezért aztán legtöbbször képtelenség szabad helyet találni az ivóban. Próbálkozzunk azonban kitartóan, megéri! Ha látunk megkezdett asztalt, nyugodtan üljünk le akár az ismeretlenek mellé is, és a kora délutáni órákban ne ijedjünk meg a „Reserve” feliratú táblácskáktól sem. A törzsvendégek majd csak öt-hat óra felé kezdenek szivárogni.

Mivel a kocsma iránti érdeklődés óriási, a személyzet beletörődött, hogy telt házkor sokan a kocsma közepén állva hajtanak fel néhány korsóval. A nagyszájú, és ugyancsak komoly sörfogyasztónak tűnő ötvenes pincérnő úgyis hangos „Szágyítyesz!” parancsszóval ültet le bennünket, amint erre módja nyílik. A pultnál ülő fiatal szőke hölgy alighanem a lánya, aki ha unatkozik, be-benyúl a csaposlegény inge alá, és megcsiklandozza.

Az utóbbi években a Tigrishez hasonlóan a Víziló is sorban állós hely lett: értve ez alatt, hogy a déli nyitás előtt ott várakoznak előtte a vendégek az utcán. Főként azok, akik szeretnének hosszú évek talpalása után végre asztalhoz ülni. Mert éveken át lehet úgy járni a Hrochába, hogy az embernek egyszer sem sikerül leülnie. Valószínűleg itt a legnehezebb az asztalhozférés mostanság a legjobb prágai kocsmák közül. De érdemes kitartónak lenni, fantasztikus a sör és a hely hangulata.

Az évek során komplett magyar baráti társaságok barátkoztak össze a személyzettel. Mára már név szerint tudják a csaposról és a felszolgálókról, hogy kinek mivel lehet a kedvében járni. A jóféle magyar házi kolbásszal (lehetőség szerint csípőssel) és a minőségi magyar házi gyümölcs pálinkával eddig még senki nem hibázott nagyot. Egy közös stampedlizés és kolbásztörés után az asztalhoz jutás esélye is jelentősen megnő.

Mindezt persze csak azután, hogy ha a személyzet már a bizalmába fogadott, és arcról már megismernek minket.

A Vízilóban (amelyet idehaza egyre gyakrabban Waterloo-ként is emlegetnek) ne kapkodjunk, ne legyünk mohók. Az első korsó kiérkezésekor inkább koncentráljunk. Vegyük szemügyre a gyöngyöző korsót, a csodálatos tejszínes habkoronát, majd illatozzuk meg a sört, akár a jó bort. Az első kortyokat tempósan vigyük be, és közben figyeljük meg, milyen varázslat játszódik le a torkunkban. Figyeljünk jól, mert ezután mindig ezt az ízt fogjuk keresni, ha csapolt Prazdrojra vágyunk.

A Pivnice U Hrocha olyan magasra tette a mércét ebben a kategóriában, amellyel Prágában is csak néhány hely képes lépést tartani.

A Víziló nagyon komoly hatósugárral rendelkezik. Egyik törzsvendége például egy nyugdíjas andalúz harmonikásnő, aki a dél-csehországi Třeboňból jár fel hétvégente, hogy a kedvenc sörét itt ihassa. A csak „Madame Carrambaként” emlegetett hölgy kísérője egy halkszavú cseh úriember, akit a férjének mond. Bár a hölgy hetven felé közelít, hétpróbás sörivókat is megszégyenítő mennyiségben szippantja magába a pilzenit. Ha az asztalához vetne bennünket a balga sors, ne szégyelljünk elfutni, amíg nem késő! Nem mi leszünk az elsők.

Ha tartósan elidőzünk Waterlónál, éjfél tájban az ajtó fölötti rézharang fájó kondulása jelzi a közeledő zárórát, egyben a csapolás végét. Ahogyan a Jelínkovában, a piros-fehér kockás terítő itt is kíméletlenül rákerül a sörcsapra. Ha van nálunk egy marék apró, vagy még inkább egy ötven koronás, kísérletet tehetünk a személyzet megvesztegetésére. Néha sikerül. Ha ez sem segít, menthetetlenül tovább kell állnunk. De ne búsuljunk, helyette fogadjuk meg, hogy másnap már nyitásra megérkezünk.