Velkopopovický Kozel

Budapestről Prága felé tartva, a főváros előtt húsz kilométerrel található Velké Popovice falucska. Térjünk le bátran a sztrádáról, megéri! Stopperórával lemértük: a lehajtótól kerek három perc alatt beérünk Popovicébe. „Kecskefalván” aztán magában a sörgyárban, vagy a gyár szomszédságában felépített sörözőkben kóstolhatjuk meg az igazi Kozelt, amely szülőföldjén rendre elkápráztatja a magyar sörturistákat.

A település neve először egy XIV. századi krónikában bukkan fel. A XVI. században pedig már bizonyosan működött itt sőrfőzde, amely a Hyrsl-család tulajdonában volt. Később a Sztrahovi-kolostor, majd az Óvárosi Szent Miklós Benedek-rend kolostorának kezelésébe került.

1870-ben Smíchov polgármestere, Frantisek Ringhoffer vette meg a popovicei uradalmat. Az iparmágnás Ringhoffer úr új főzdét építtetett, amelyet a legmodernebb technológiával szerelt fel. Az új gyárban 1874-ben csapolták az első sört, ez a Kozel újkori történetének első jelenős dátuma. Az első sörfőzőmester Přemysl Ruzička volt. A híres kecskés címert egy francia utazó, bizonyos Jean-Baptiste Greuze festette meg. Az első variáció szerint azért, mert a napóleoni háborúk alatt Európában csatangoló piktornak nem volt pénze kórházi ellátásának kifizetésére, a másik történet szerint viszont pusztán hálából, amiért a popoviceiek szeretettel fogadták.

Az alapítás utáni évben, 1875-ben 18 ezer hektoliter sört értékesített Velké Popovice, 1902-re a termelés elérte a 90 ezer hektolitert. Az I. Világháború azonban megállította a fejlődést. A Szudéta-vidék elcsatolásával a gyár elvesztette korábbi nyersanyagbázisát, Frantisek Ringhoffer úr pedig több ott működő üzemének is búcsút inthetett.

Ennél is nagyobb veszélyt rejtett magában az 1945-ös államosítás, amikor a gyárat más termelőüzemekbe olvasztották be. Kizárólag a főzde lelkes, értő és a sörfőzés szebb hagyományait a kommunizmus éveiben is megőrző dolgozóinak volt köszönhető, hogy a Kozel a sörbarátok örömére az egyik legjobb árpaital maradt Bohémiában.

1991-ben a Velkopovický Kozel visszanyerte önállóságát, 1992-ben részvénytársasággá alakult, 325 millió korona törzstőkével. Az 1994-es év rekordbevételt hozott Popovicén: 931 ezer hektoliter sör készült ebben az esztendőben. A siker komoly kérők figyelmét keltette fel: 1995-ben a Radegast szerzett döntő befolyást a gyárban, majd 1999-ben a Plzeňský Prazdroj a Radegasttal együtt a Kozelt is bekebelezte. (Ez a fúzió az oka annak, hogy a Prazdrojt csapoló prágai kocsmákban barna sörként általában Kozelt kínálnak.)

A Velkopopovický Kozel 1999-ben ünnepelte alapításának százhuszonötödik évfordulóját. A gyár 2002. novemberében a Kozel Josef Skatch serfőzőmester szakmai irányítása alatt átlépte az egymillió hektoliteres termelést. A gyár falai között az 1874-es alapítás óta több mint ötvenmillió hektoliter sört főztek. Az sem kis dolog, hogy a Kozel sötétebb változata a legnépszerűbb barna sör Csehországban, maga mögé utasítva például a barna Budweisert, vagy a černé Krušovicét. (Tegyük hozzá: ebben a sikerben a barna Kozel olcsóbb ára is szerepet játszik.)

Licence alapján gyártanak már Kozelt Szlovákiában, Oroszországban, és 2005 óta Magyarországon is, a Dréher Sörgyárak Zrt-nél.

Ha Prágába utazunk, tehát mindenképpen ugorjunk be Velké Popovicébe is. A gyárlátogatáson kívül maradék koronáinkat elkölthetjük az itteni a szuvenírboltban, ahol a sörök vételezésén kívül tetőtől talpig kecskésbe vághatjuk magunkat. Az alsóneműtől a baseball sapkáig mindenféle ruhadarabból van kozeles, és számos egyéb ereklye is kapható.

És már itt vagyunk, kóstoljuk meg kedvenc sörünket a gyár melletti, elegáns vendéglőben, vagyis a Velkopopovická Kozlovnában. Az itteni kecskés sörnek nincs párja! Főleg, ha a világoson és barnán túl csapon lesz a szűretlen tizenhármas Kozel is, amelyhez máshol - pláne ilyen minőségben - elvétve juthatunk hozzá.

Érdemes ellátogatni a Kozel hivatalos honlapjára (www.kozel.cz), ahol a régi sörcímkéken és söralátéteken kívül megcsodálhatjuk a gyár kabalaállatait, az Olda-1, és az Olda-2 névre hallgató kecskéket! Olda-1 és Olda-2 saját kifutóval rendelkezik a gyár területén. Rendszeresen sétáltatják őket, s bár nem szívesen pózolnak fényképezőgépek előtt, néhány mókás fotó azért akad róluk.