• H-Sz: 10.00-23.00
• V: 10.30-21.00

Beugró kocsmaként csöppent a prágai sörtúránkba a közeli templomról elnevezett „U Sv. Antoníčka”, mégis emlékezetes helyszín vált belőle.

Prága lenyűgöző panorámájában gyönyörködtünk éppen a Letná Beer Gardenben, amikor a szabadtéri levegőtől eltelve valakinek hirtelen kőkocsma-igénye támadt a társaságból, mire más rögtön megjegyezte: ő meg lassan enne már valamit.

Nosza, rajta hát, összeszedtük a cókmókot, de nem akartunk messzire menni, kerületeket bolyongani, taxizni, villamosozni, így elhatároztuk, hogy a Letná parkból egyszerűen csak lesétálunk Holešovicébe.

De akkor már legyen valami új hely, ne engedjünk újra a Pivoje csábításának. Így került szóba az U Sv. Antoníčka, ahová régóta készültünk, de eddig valahogy mindig kimaradt. Hosszas töprengés - nagyjából három másodperc - után elhatároztuk, hogy akkor oda megyünk!

Már az utcáról is szimpatikus hagyományos cseh vendéglőnek tűnt, ráadásul a címe is könnyen megjegyezhető: Pplk. Sochora 20... Szinte fütyörészi az ember az első említése után.

Belépve a kocsmába mindenki háttal ül, de ez nem az udvariatlanság jele: valamilyen jelentős sportesemény élő közvetítése zajlik éppen a tévében, s ez még a kocsma iránt elkötelezett cseheket is képes rábírni, hogy a sörük mellett egy-egy pattogó labdát vagy jégen sikló korongot is szemmel tartsanak.

A személyzet viszont nem tévézni jött: egy kedvesebbnél is kedvesebb hölgy érdeklődik nyomban, mit hozzon nekünk. - Söröket, az biztos – legyen kedves.

Mi kérjük a söröket, a sörök pedig hamarosan az étlapot: bécsi karaj krumplisalátával és egy sörpörkölt knédlivel a menü a szerencsés éheseknek.

Az U Sv. Antoníčkában nincs középszer: hagyományos, régi kőpadló van és nem egyszerűen sötét, hanem mindjárt fekete az egynyolcvanas lambéria. És feketék az ablakkeretek és ajtótokok is, közép barna asztalokkal. Talán némi ellenpontként a falakat ugyan világos színűre festették, és van egy szépen kivitelezett Gambrinus reklám is, de ezt hóbortos megújhodási szándékot elnyeli, jótékonyan magába fogadja az autentikus kocsmahelyszín az autentikus vendégeivel. Jó volt itt. Már fizettünk és készülődünk.

Gondoljuk mi.

Ám amikor indulnánk, a pincérhölgyről kiderül, hogy nemcsak mosolygós és kedves, de kiváló emberismerő is: tulajdonképpen senki nem érti, hogyan és miként, de az ételtől és a kora délutántól szemmel láthatóan fáradtkás csapatunkat első szóra rábeszélni egy kör kis Becherovkára. Komoly szakmai elhivatottságot és évtizedes vendéglátásban szerzett rutint jelez, hogy sikerül neki. Másnak most ez aligha ment volna. Pláne nem ilyen könnyedén. Hamarosan kis tálcán – mint amikor karácsonykor a szobában kínálják körbe a már kanapén üldögélő rokonokat – jelennek meg a Becherovkák, hogy aztán újra előbukkanó mosolyok kíséretében induljanak rendeltetési helyükre.

Ilyen egyszerű és nagyszerű ez Prágában.

És ezek után persze már azzal sincs gond, hogy hova menjünk innen tovább: újra taxizunk és villamosozunk le-föl Prágában, élvezzük a várost, bejárjuk a kedvenc kocsmáinkat, eljutunk Libeňbe, a Hrabal-falhoz, hogy a nap végére újra felejthetetlen élményekkel gazdagodjunk. Másnap, kócos fejjel pedig arra is ráeszmélünk, hogy valószínűleg éppen ezért kellett benéznünk az U Sv. Antoníčka-ba...