Sörözők

U Kaštanu (A Gesztenyéhez)

Břevnov (Bělohorská 150.)

Megközelítés

  • H-V: 11.00-22.30
csapolt sörfajtakorsó (0,5)
Egyéb információk2014-07-01
Budweiser Budvar světlý ležák 12°világos35 CZK
Budweiser Budvar tmavý ležák 12°barna35 CZK

látogatások:

  • 2014. 07. 01.

Sárkány ellen sárkányfű, hőség ellen hűs lombot adó gesztenyefák, és elsőosztályú csapolt Budweiser. Ez utóbbit kínálja a Břevnov kerületi U Kaštanu.

Még 2011. júliusában jártunk itt először, akkoriban Březňákot csapoltak a gesztenyésben, és a hatalmas tömeg ellenére a sör minősége nem volt megfelelő, ezért lekerült a listánkról. Most azonban újból felkerestük, ugyanis a közeli Břevnovi Kolostori Sörfőzdében negyed tizenkettőkor a tréfás kedvű felszolgáló egy pohár sörrel kezében mutogatta nekünk a bejáratnál, hogy majd csak fél tizenkettőkor nyitnak ki, aztán sanda mosollyal jót húzott a poharából. Persze, értjük mi a tréfát, és majd lesz ez másképpen is, de addig is azonnal sörre volt szükségünk a harmincöt fokos kánikulában.

- Úgyis itt van a szomszédban a Kaštan, nézzük meg, kinyitottak-e már – gondoltuk, és milyen jól döntöttünk! Szerencsére a langyoskás Březňáknak nyoma sincs már. Mint kiderült, Budweiserrel történik a szomjoltás, méghozzá milyennel! Fiatal csaposunk büszkén kihúzta magát, amikor elismerően mondtuk neki, hogy hasonló minőségű Budvart eddig csak az óvárosi U Medvídkůban ittunk, márpedig annál jobb budějovicei sert jelen állás szerint nem csapolnak a cseh fővárosban – hacsak nem éppen az U Kaštanuban... Ráadásul az első aznapi söröket kértük ki, mégis parádés volt a hőfok és a minőség is.

A kezdősörnek annyi ideje sem volt, hogy habja megtapadjon a pohár falán, már rendeltük is a barna párját. Szintén tökéletes volt az is.

Csak ezután a rajt után telepedtünk le a gesztenyefák hűvösében lévő egyik padra, ahol esténként százötven-kétszáz ember szokott kulturáltan italt, jellemzően sört fogyasztani. Ilyenkor a kerthelyiség önkiszolgáló üzemmódra vált, azaz oda kell járulnunk a pulthoz, majd kikérni, kifizetni és kivinni az asztalunkhoz a köröket. Nekünk azonban szerencsénk volt, ugyanis délelőtt tömeg nem lévén, kihozták a rendeléseinket. A csapos legény után a felszolgáló lány is kötényt húzott, és ugyan ki tudna nemet mondani egy csinos és kedvesen mosolygó nő kérdésére, hogy iszik-e még egy sört. Hát persze, ez csak természetes!

A kerthelyiséghez étterem is kapcsolódik, harapnivaló is akad tehát, ha megéheznénk. Nem mellékesen itt található a prágai popmúzeum, a Kaštan névre hallgató épületben pedig rendszeresek a kiállítások és a jazz koncertek.

A prágai állatos sörözők (Tigris, Kandúr, Ökör, Víziló stb...) bűvöletében élő magyar sörturistáknak csak javasolni tudjuk, hogy vegyék egyszer végre célba Břevnov kerületet, és csináljanak egy břevnovi kis szlalomot. Útvonaltippet is adunk. Kezdjenek az itteni kolostori sörfőzdében, onnan sétáljanak át az U Kaštanuba, ezt követően vegyék célba a Hostinec Drinopolt, majd időzzenek el a Zöld Kapuhoz címzett (U Zelené brány) negyedosztályú kimérdében. Így szép lassan, szinte észrevétlenül visszaisszák magukat a Várnegyedbe. A Zöld Kaputól ugyanis már csak öt perc sétára van az Ökör. Onnan pedig következhetnek újra a klasszikus négylábúak, és egyebek.

A pragaisorozok.hu értékelése

  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy üres korsó

Konyha

Klasszikus cseh sörfalatok

Megközelítés

Villamos: 22, 25, és az éjszakai 97-es járat, "U Kaštanu" megálló

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a prágai sörtúrák és a honlap elkészítése során segítségünkre voltak.

Kontakt: info.kukac.pragaisorozok.pont.hu