• H.-V.: 11.00-24.00

Aki szereti a nyelvtörőket, gyakorolja szorgalmasan a fent említett söröző nevét, esetleg csapja még hozzá a žizkovi „U Vystřelenýho oka” egység napi felemlegetését.

Szó szerint fordításban az U Zavěšenýho kafe tulajdonképpen nem is előrefizetett, hanem lógó kávét jelent. A keresztapa egy bizonyos Jan Burian nevű cseh újságíró, aki egyik könyvében ír egy érdekes jelenségről. Eszerint a nápolyi kávéházak tehetősebb vendégei gyakran egy fekete helyett kettőt fizetnek ki, gondolva a kispénzű vendégekre. Ha valaki betér egy ilyen egységbe, és van egy előre kifizetett, avagy lógó kávé, akkor térítésmentesen gondoskodhat a napi koffeinadagjának beviteléről. Azt beszélik, a könyv alapján ennek a szokásnak állít emléket a söröző neve.

Tegyünk hozzá mindjárt, hogy ennél már csak az volna szebb, ha egy szép napon Prágában megnyílna egy „U zavěšenýho pivo” névre hallgató műintézmény, ahol kispénzű magyar sörturistákat segítenének ki egy-egy lógó sörrel ismeretlen jótevők. Mivel erről egyelőre sajnos nincs szó, magunkra vagyunk utalva. Régebben Pilsner Urquell és Gambrinus sörök közül választhattunk, a pilzeni meg is maradt, de mára világos Kozel és a nová pakai gyár kiváló tizenhárom fokos barna söre került mellé a csapra. Tárgyalt kávézónk ugyanis valójában söröző, és afféle művésztanya. Bohém figurák és cseh fiatalok vegyülnek itt boldogan a hétköznapi turistákkal.

Egy alkalommal a sörözőből az utcára pillantva egy elgyöngült magyar sörturistát lehetett látni, aki a meredek lejtőn hason kúszva próbált haladni a távolinak tűnő Kisoldali tér felé. Kilétét fedje most jótékony homály: elvégre mi sem minden rólunk készült prágai fotót tennénk közszemlére... Hajjaj, de még mennyire nem! Elmeséljük inkább, hogy a kocsma belsőbb helyiségében egy sarokba támasztott nagybőgő és egy zongora incselkedik a söröktől nekibátorodó zenepártolókkal. A zongorán maximum egy számot lehet eljátszani, aztán kedvesen, de határozottan leállít bennünket a személyzet.

Aki egyedül térne be ide, üljön a pulttól balra eső nagy asztalhoz, ahol egy meglehetősen bizarr, de mindenképpen jó kedélyű társaságot láthat egy festményen vacsorázni. Ha nem akad más, igyunk velük áldomást, mert lehet, hogy az éjfél után összetalálkozunk velük valamelyik elhagyatott várnegyedbéli utcasarkon.

Aztán hogy, hogy nem, 2015-ben a Kávé, ahogy mi ismertük bezárt. Állítólag a bérleti díjról nem sikerült megegyezni a tulajdonossal. Szerencsére találtak maguknak a közelben egy új helyet. Mindössze egy utcával költöztek feljebb, a Lorentánská 13. szám alá.

És ez már voltaképpen a harmadik helyük a Várnegyedben, hiszen az első kávé, eredetileg a Loretánská és az Úvoz utcákat összekötő hosszú lépcsősor középső traktusában foglalt helyet.

Megnéztük az új, pontosabban a legújabb helyet is, de egyelőre várjuk, hogy rabul ejtsen az is. Ez már nem művész kávézó, inkább egy elegánsabb étterem. Ettől függetlenül nem rossz, sőt, a teraszáról csodás panoráma nyílik Prágára. Kicsit több intimitással, kocsmásabb kialakítással még jobb lenne.

Mert azokat a kis asztalokat hiányoljuk az ablak mellett, ahonnan olyan jó volt ábrándos tekintettel kibámulni a macskaköves utcára, és közben fordítani egyet az előttünk lévő söröskorsón. Aztán, amikor a személyzet hátrament a raktárba, mégis odalépni a zongorához, óvatosan felhajtani a fedelét és rátenni a kezünket a billetyűkre. Hogy hátha majd most is lesz valaki, aki ránk szól.