Sörözők

Kozlovna Lidická (Lidická utcai Kozlovna)

Smíchov (Lidická 20.)

Megközelítés

  • H-V: 11.00-23.00
csapolt sörfajtakorsó (0,5)
Egyéb információk2020-02-09
Kozel nefiltrovaný 10°világos szüretlen46 CZK
Kozel Černý 10°barna46 CZK
Řezané 11°vágott46 CZK

látogatások:

  • 2020. 02. 03.

Kozel márkasöröző delejezi a kecskés sör szerelmeseit a Moldva folyótól nem messze, a Palackého híd közelében, Smíchov kerületben.

Igen, a híres velké popovocei sörgyár egyik kihelyezett prágai bázispontja ez! Nagyjából három éve lehetett, amikor Budapestről ordító sörszomjjal elindulva, gyakorlatilag egy ültében autóztunk el Velké Popovicébe, azzal a szilárd elhatározással, hogy amíg oda nem érünk, semmilyen folyadékot, pláne sört nem veszünk magunkhoz. Kíméletlenül hosszúnak tűnt az út. Aztán végül megérkeztünk ebbe a Prágától alig húsz kilométerre lévő kis faluba – amely egyáltalán nem hasonlít a reklámokban szereplőhöz –, és a késő novemberi, ködös esetében, vasárnap, gyér közvilágítás mellett nagy nehezen megtaláltuk az egyetlen nyitva tartó helyi Kozlovnát.

Több mint öt órai utazást követően végre előttünk volt az első sörünk! Belekóstoltunk, és egészen egyszerűen nem akartuk elengedni a korsót. A torkunk vákuumként szippantotta be az első sört. Majd helyiek nem kis ámulatára, a rá következő két korsónak is ugyanez lett a sorsa. Végül a negyedik korsó sör megérkezésekor tudtunk egyáltalán megszólalni, értelmesen szót váltani egymással, annyira friss és lenyűgöző volt a sörgyár melletti kocsmában csapolt sör.

Három évvel később ilyen, és ehhez hasonló emlékekkel érkeztünk meg Prágában a Lidická utca 20. szám alá, és természetesen fejünkben motoszkált az örök és megkerülhetetlen kérdés: vajon a Kozel legújabb prágai márkasörözőjében jobb-e a kecskés sör, mint a várnegyedbeli, híres és legendás Fekete Ökörben, netán a sör szülőfalujában? Ha rövid választ szeretnénk adni, akkor nem, nem jobb. De az itt kapható szűretlen Kozel kozelíti, pontosabban közelíti a Fekete Ökörbeli minőséget. A barna kecskével is bátran lehet próbálkozni, a sima világost meg egészen nyugodtan el lehet hagyni, az optimálishoz képest kicsit szénsavas és vizes.

Ne sértődjünk meg, ha a déli órákban a szőke hajú pincérnő elsősorban a saját ebédjével van elfoglalva, majd sorra kerülünk mi is. Falatozzunk például Domácí bramboračkát, azaz házi krumplilevest, vagy Cibulačkát, azaz cseh fokhagymalevest. De szerepel az étlapon barna sörben készült krinolin féleség (Buřty na pivu), cseh vadas (Svíčková na smetaně), popovicei gulyás és egészben sült kilós csülök is. Személyes kedvencünk azonban a „Smíchovská bašta”! A kerületről elnevezett vegyes tál kínálatában sertéspecsenye, füstölt tarja, sült kolbászkák, párolt káposzta, valamint köretként burgonyás és zsömlés knédli szerepel, mindössze százötven koronáért. Csatlakozzunk a szomszédos asztaloknál üldögélő, hasukat elégedetten simogató, jóllakott vendégtársakhoz.

Kecskesörösök, irány tehát Smíchov, és a Lidická utca!

A pragaisorozok.hu értékelése

  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy teli korsó
  • Egy üres korsó
  • Egy üres korsó

Konyha

Hagyományos cseh ételek

Pikáns pácolt hermelín sajt (Nakládaný pikantní hermelín) - 95. CZK

Disznósajt hagymasalátával (Světlá tlačenka s cibulkovým salátem) - 70. CZK

Barna sörön készült krinolin (Pečené buřty na černém pivě) - 120. CZK

Hagyományos cseh krumplileves (Staročeská bramboračka) - 60. CZK

Vadas, karlovy vary-i knédlivel, áfonyakompóttal (Svíčková na smetaně s karlovarským knedlíkem a brusinkovým kompotem) - 210. CZK

Rántott eidami sajt, petrezselymes párolt burgonyával, tartárral (Smažený sýr eidam s vařenými petrželovými bramborami a tatarskou omáčkou) - 180. CZK

Megközelítés

Villamos: 4, 5, 7, 10, 16, 21, és az éjszakai 94, és 98-as villamos, "Zborovská" megálló

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a prágai sörtúrák és a honlap elkészítése során segítségünkre voltak.

Kontakt: info.kukac.pragaisorozok.pont.hu