• H-V.: 15.00-23.00

Az U Flekůval és az U Kalichával együtt Prága leghíresebb kocsmái közé tartozik a csíkos bundájú nagymacskáról elnevezett söröző. Aki mezei sörturistaként szeretné megkóstolni az itteni pilzenit, annak célszerű a három órai nyitás előtt negyedórával megérkeznie az arany tigrissel ékesített Husova utcai ház elé.

Az ötven férőhelyes kocsmában ugyanis a kapunyitás után három perccel már telt ház van – minden nap. Az ivót könnyű lesz megtalálni: ott toporognak előtte a dél-ázsiai, amerikai és német turisták. Ha belépünk a kapualjba, és fülelünk, pontban három órakor először motoszkálást hallhatunk a vastag faajtó mögül, majd a zárban elforduló kulcs jól felismerhető hangját. Ne tolongjunk, ne lökdösődjünk! Engedjük előre a türelmetlenebb nemzetek lányait és fiait, hiszen a „Tiger” szakrális hely, ahová méltósággal, főhajtással illik belépni.

Bohumil Hrabal, a nagy cseh író és sörjampec egykori, egyben életének utolsó törzsivója ez. A ház legrégebbi része - amin belépünk, a boltozatos kapualj - XII. századból való. 1429-ben elmíti először írásos forrás, de akkor már legalább kétszáz éve állt itt épület. Ma látható formáját a XVII-XVIII. században nyerte el - írja Tomáš Mazal Hrabalról szóló útikalauzában, amely magyarul "Szlalom a Parnasszusra" címen 2017-ben jelent meg a Te-Art-Rum Kiadó gondozásában Molnár Éva és Polgár László értő fordításában.

Az épület a XIX. század első felében még kávéházként működött, majd 1854-ben sörözőt nyitottak a földszintjén. A Tigris legújabb kori történetének legnevezetesebb eseménye 1994. januárjában történt, amikor Václav Havel akkori cseh köztársasági elnök kíséretében Bill Clinton amerikai elnök tett látogatást a sörözőben, hogy találkozhasson Hraballal. Azt beszélik, Clinton kíváncsi volt az akkor már régóta világhírű íróra, aki megüzente neki, hogy nem ér rá felmenni a Prágai Várba, mert szokásos kedd délutáni összejövetelét tartja a barátaival az Arany Tigrisben. Az amerikai elnök nem volt rest, és kíséretével elment a kocsmába, ahol helyi beszámolók szerint három korsó tizenkettes pilsenit gurított le, amely mellé az étlapról a ház specialitását, krumplis bundában sült sertésszeletet rendelt káposztával. Mindezt a szomszédos asztaltól végignézte Madeleine Albright külügyminiszter, valamint John Shaliskashvili tábornok, az Egyesült Államok vezérkari főnöke, akik szintén a rendhagyó kocsmai delegáció tagjai voltak... (Forrás: Tomáš Mazal: Szlalom a Parnasszusra.)

Az amerikai elnöki vizit után a Tigris menthetetlenül bekerült a világ összes Prágáról írt bédekkerébe. Nap mint nap turisták százai próbálnak bejutni egy-egy fotóra és/vagy sörre a sörözőbe a világ minden tájáról. Érthető, ha a XIII. századi eredetű ház, a törzsvendégek, és nem utolsó sorban a személyzet egyre nehezebben viselik ezt a kitüntetett érdeklődést. A tigrisvadászatra indulók ezt az infót mentsék el jó helyre, és ha lehet, kerüljék a személyzet ingerlését vakuzással, pohár sör rendelésével és a többi.

Kérjünk szerényen egy korsó sört (Pohárral nem szolgálnak fel!!!), majd amikor senki nem figyel, csúsztassunk a zsebünkbe egyet az egyedi, sárga-fekete színekben játszó tigrises söralátétből. Vigyorogjunk, ha sikerült.

A boltozatos és - egykor meglehetősen füstös - beltérben az első nagyobb teremből egy kisebb nyílik: itt találhatóak a Kis és Nagy Agancs elnevezésű asztalok, ahol Hrabal életének utolsó szakaszát (is) elmélyült ivással töltötte. Ezeket a szent helyeket az ülepünkkel messziről kerüljük, különben ránk zúdul az általános népharag. A „kétbetűs kitérő” felé eső utolsó asztalnak is van neve: ez az úgynevezett „Télikert”. Arról nevezetes, hogy egy alkalommal az itt üldögélő Hrabalt vécés bácsinak nézték, és az előtte hagyott kávéscsésze-alátétet teleszórták apróval a bárgyú turisták. Hrabal egyébként rettenetesen élvezte a helyzetet, és meg is írta az esetet egyik novellájában.

Hogy milyen hely ma a Tigris? Nehéz erre válaszolni. Valószínűleg egy újabb elnöki látogatást már nem élne túl. Ettől függetlenül sokak számára a csapolt Prazdroj sör még mindig a Tigrisben a legkiválóbb, és való igaz, hogy nehéz volna benne hibát találni. Hírneve okán pedig az ivó szerencsésen elkerülte a nem kívánatos átalakításokat és felújításokat. Érthető módon nem mernek hozzányúlni a kocsmabelsőhöz, így az megmaradhatott autentikus prágai sörkimérésnek az épp aktuális vendégsereglet összetételétől függetlenül.

A Hrabali-idők elmúltával manapság néha már a személyzet ültet le a legendás agancsos asztalokhoz, ha máshol nincs hely, teljes teltházkor pedig elnézik azt is, ha az ember a bejárati ajtónál, csakúgy állva korsózgat és fizet, figyelve közben a kocsmai történéseket és beszélgetések hangulatát. Akárhogy is, a Tigris legendás hely maradt a mai napig, és egy legendás helyre jól esik beülni egy jól hűtött sörre, és forgatni a kézben a söralátét két fekete tigrisét, újra és újra, megint és megint, éppúgy, ahogy azt annak idején maga Bohumil Hrabal is tette.